2013. augusztus 14., szerda

Teen Choice Awards 2013 - Beauty Blog

Ebben az évben mindenképpen megakartam nézni a showt, mielőtt írok a ruhákról, úgyhogy most egy kicsit késve írok.
Mint mindig most is egy színvonalas műsort láthattunk, a fellépők emelték a show színvonalát, a műsorvezetők-Lucy Hale, Darren Chris- pedig sikeresen és jól vezették a műsort. Sajnos nem tudom azt írni,hogy nagyszerűen, mert ebben az évben nem volt annyi poén és talán nem volt annyira dinamikus,mint tavaly Demi Lovato és Kevin McHale vezetésével.
Ami újdonság volt, hogy egy rekordot akartak felállítani, méghozzá a legtöbb egyszerre twerkingelő ember címszó alatt. Hogy ez a rekord kísérlet mennyire volt sikeres azt mindenki döntse el maga. Lucy és Darren próbálták felrázni a közönséget viszont a legtöbb tini meg volt illetődve(ami érthető) és nem mertek vagy nem akarták rázni magukat a kameráknak.

Na de jöjjenek a ruhák!

Mint tavaly most is Kat Graham volt az egyik kedvencem. Az biztos,hogy ő és a stylistja, tudnak valamit.
Kat az M Missioni 2013-as őszi kollekciójából választotta a csodálatos, gyönyörűen mintázott felsőt, amihez egy szexi bőrszoknyát vett fel.



A felső azért is egy különösen jó választás,mert a derék résznél a minták optikailag vékonyabbnak mutatják a derekat, így egy-két kilót "el-tudunk-sikkasztani", na nem mintha Kat-nek erre szüksége lenne.
Szintén piros pont jár azért- mert habár ezen a nyáron hódít a fekete szín- Kat egy olyan topot választott,amit feldobtak a különleges ombrés színátmenetes minták.


Kat Versace ékszereket és szintén Versace kistáskát választott az alkalomra, az elképesztő magassarkúja pedig a Lanvin kollekciójából származik.



A Vámpírnaplók színésznőjének fordásza és sminkese megint kitűnő munkát végzett. Kat loknijai különösen lágyak voltak és a hajszíne tökéletesen el lett találva. A tavalyi évhez képest merészebb sminket varázsoltak neki, mégsem volt túl sok az összhatás, bár a szemére egy kicsit több fehér szemhéjpúder került fel a kelleténél. Ha a szemzugba rakunk egy kis fehér szemhéjpúdert vagy fehér szemceruzával emeljük ki a területet, akkor optikailag nagyobbnak tűnnek a szemek, ám ha ebből túl sokat rakunk akkor mindenki a szemünkön lévő fehér maszatot fogja bámulni.
 Talán egy kicsit sok volt, talán csak a fotósok vakuja emelte ki a sminket, nekem Kat volt az egyik nagy kedvencem az est folyamán a kitűnő ruhaválasztás, a lenyűgöző haj és a csodás kisugárzása miatt. 5/5


Nina Dobrev választása szintén a kedvenceim közé tartozik. Egy J. Mendel topot és egy hozzá illő (szintén J.Mendel) nadrágot választott.


Nina Dobrev és a sztárok közkedvelt stylistja, Riawna Capri egy "Rock and Roll Princess Jasmine" hatású szettet szerettek volna elérni,ami véleményem szerint tökéletesen sikerült.
A mélyen dekoltált felső merész választás volt, de mivel máshol nem volt kivágott a ruha, így Nina stílusos és ízléses maradt.
A színésznő egy Devil Kroell táskát választott és Dolce & Gabbana cipellőket. Ékszerek terén sem esett túlzásokba mindössze egy Martin Katz gyémánt fülbevalót viselt.





Nina haját egy egyszerű lófarokba kötötték, néhány tincset lazán hullámosítottak, a frufruját pedig hosszúra hagyták és oldalra szárították. Smink terén mint mindig most is az egyszerűség mellett döntött. Műszempillákkal hangsúlyozták a tekintetét, az arca többi részét nem emelték ki,mindössze egy kis halvány rózsaszínes-lilás rúzst használtak.
Nina khmm Jázmin hercegnő tökéletesen választott mindenben. Kifogástalanul festett a TCA-n! 5/5


Nem csak Nina hanem Shay Mitchell is egy nadrágos szett mellett döntött.





A Pretty Little Liars színésznője irtó szexin festett a Jenni Kayne Resort egyberészesben. Shay sem egy színes nyárias szettet választott, ő is a fekete mellett döntött. Csak egy arany csillogó Jimmy Choo cipő volt,ami feldobta a szettjét.

Szintén az outfithez tartozott a színésznő haja, ami lágyan omlott a vállaira és mondhatni mindössze szőkés tincsei jelezték azt,hogy nyár van.


Nekem Nina Jázmin hercegnős megjelenése egy kicsit jobban tetszett. Nektek melyikőjük szettje tetszett jobban?



Holland Roden citromsárga Marchesa Notte csipkés ruhája szintén nyerő választás volt. A kék szőnyegen ő is bombázóként vonult végig.





Öröm szemeinknek végre egy igazi nyári ruhát látni, végre valami színeset és fiatalosat.
Holland Manolo Blahnik szandált választott és ügyesen egy fehér darabot, így a megjelenése nem volt túl sok, sikkes maradt.
Edie Parker kistáskát válaszott szintén fehéres-krémes színben és Holland egy gyűrűt és egy fülbevalót is választott még kiegészítőként.



Akárcsak Nina, Holland haja is egy hullámos lófarokba lett felkötve. Szintén egyszerű, de nagyszerű választás.
Számomra a Teen Wolf színésznőjének szettje egy nagyon kellemes meglepetés volt. Imádom!!!! 5/5


Demi Lovato, az est egyik fellépője punk stílusban jelent meg az eseményen. Az énekesnő egy fekete bőrnadrágot és egy szintén fekete blézert választott. A blézer alatt egy fehér felsőt viselt.




Demi egy pár extrém magassarkút választott,amivel nagyszerűen kiegészítette az outfitjét.
A gyönyörű énekesnő néhány ezüstös nyakláncot és arany gyűrűket viselt, illetve körmei ezüstös fényben csillogtak.




Nem hagyhatjuk szó nélkül Demi haját és sminkjét sem,hiszen végre egy vad 80-as évekbeli stílust is láthattunk az est folyamán.



Deminek szexi füstös szemeket varázsoltak és műszempillákkal tették még vadítóbbá a tekintetét. Ennek a nagyszerű sminknek az a titka, hogy az arcon más részt nem emelnek ki. A szájára egy kevés testszínű rúzst kentek és leheletnyi szilva színű pirosítót az arcra. 

Demi elképesztően nézett ki a TCA-n és csodásabban ragyogott mint valaha. 5/5


A legrosszabbul öltözött sztárok:

Cher Lloyd ebben az évben nem választott előnyös ruhát.




Fekete és arany ruhája nem csak hogy lógott rajta, de ízléstelenül nézett ki. Habár talán leplezni próbálta soványságát az énekesnő a csíkos ruhaválasztással, mivel az idei divatnak hódoló hasvillantós topot választotta ezzel pont hogy hangsúlyozta kóros soványságát.
Szintén szörnyű választás volt a hatalmas arany nyaklánc is. 5/1


Anna Camp egy csipkeszerű ruhában jelent meg a díjátadón, ám az összhatás valahogy nem stimmelt.
A kékes színű Emilio Pucci ruha nem emelte ki gyönyörű alakját és nem értem a hosszú ujjakat egy nyári eseményre.


Anna-nál azonban valamit legalább ki tudok emelni, mégpedig a gyönyörű szőke kontyot a feje tetején.
5/3


A fiatal színésznő,Ashley Benson szintén mellélőtt a választásával.  A Bec & Bridge topot egy Armani szoknyával párosította, magassarkút pedig Rachel Roy-tól választott.
Külön-külön nem lenne gond a darabokkal, így összerakva azonban mégsem mutatnak jól.


Én talán az Armani szoknya helyett választottam volna egy egyszerűbb darabot, esetleg leszedettem volna a felső fodros részt. A cipő színe viszont tökéletesen passzolt a szoknya színéhez, ezért egy kis piros pont jár.
5/2,5


Az est egyik fénypontja Rebel Wilson volt,aki a megnyert szörfdeszkájához egy vicces szörfruhát választott. A színésznő jelleméhez hűen öltözött fel humorosan és jó volt látni,hogy milyen magabiztosan érzi magát a sok S-es méretű koktélruhás színésznő, na meg Liam Hemsworth  mellett a színpadon.



Rebel imádnivaló vagy! 5/5


Néhány színész és énekesnő talán Cory Monteith korai és megdöbbentő halála miatt öltözött sötét és fekete színbe. A show alatt pár másodperces elsötétüléssel tisztelegtek a kiváló színész előtt, aki sokak példaképe volt. Cory kedvese Lea Michele szívszorító beszédet mondott,amikor átvette a kedvenc színésznőnek(komédia)  járó díjat. A színésznő nem sötét ruhában, hanem egy Cory feliratú nyaklánccal fejezte ki gyászát. Megjelenése mint mindig most is kifogástalan volt.




Nyugodj Békében Cory!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése