"Az idő lesz mi szétmorzsol mint sziklákat a szél"

Megszokta,hogy ebéd előtt egy-két órával kel fel, most viszont jóval a reggeli szendvics előtt kellett felkelnie. Különös módon fel volt dobva, mintha valami varázslatos folyadék pezsgett volna benne, pont mint a pezsgőtabletta egy pohár áttetsző, majd narancssárga vízben. Most azonban a pezsgés nem hagyott alább, a kedve nem lett más, ugyanúgy várta a napot mint abban a pillanatban mikor felébredt. Valójában a lány nem tudta,hogy mit is vár ennyire. A régi embereket? Talán a beszélgetéseket? Az utánozhatatlan sulis hangulatot? A lány úgy gondolta, talán az összeset egyszerre. Még az idegesítő tanárokat is várta. Tudta,hogy ez is beletartozik az izgalomba. Ugyanakkor félt is. Nem tudta,hogy a régi barátai vajon csak azért fognak neki köszönni mert valaha ismerték, vagy pedig azért mert még mindig igényt tartanak a barátságára. A lány ugyanis tagadhatatlanul megváltozott. Ugyan más színű lett a haja a két és fél hónap alatt és fele annyi sminket viselt mint egy-két éve,leginkább belülről változott meg. Ekkor jogosan merült fel benne a kérdés: Vajon a barátai,akik igényt fognak tartani a barátságára(már, ha erre lesz több vállalkozó szellemű ember) szeretni fogják-e az új énjét is. A lány már magabiztosabb volt. Megtanulta,hogyan lehet boldogabb és valamivel pozitívabb természetű sok ember között. Évek kellettek az egyszerű dolog felismerésére és a változtatásra. Mindössze azokkal az emberekkel kellett körülvennie magát akikkel igazán jól érzi magát. Nem csak jól, hanem igazán jól. Akik előtt nem fél önmaga lenni, akiknek elkotyoghatja az összes idióta gondolatát, mert azok az emberek szeretni fogják, úgy ahogy van. Legalábbis a lány csakis ebben reménykedhetett.

Örökre elege volt a drámákból,úgy érezte ezekből a pletykás feltételezésekből már kinőtt. Még férfira sem volt szüksége. Nem is érdekelte mit gondol róla a másik nem. Neeem, a lány nem volt homoszexuális. A férfiakhoz vonzódott, de még nem érezte elég nyugodtnak és boldognak magát ahhoz,hogy megossza valaki mással az életét..valaki idegennel. Egy idegen pedig sok kockázatot jelent, elveheti a lány újonnan szerzett, oly törékeny önbizalmát mások előtt. Merthogy a lány a családja körében egy túltengő önbizalommal rendelkező hölgyként volt ismert. És ez igaz is volt. A lány önbizalommal volt teli azok előtt, akik ismerték, akik közel álltak hozzá. Ahhoz pedig,hogy valaki közel álljon hozzád előbb idegennek kell lennie. Ami ilyesztő és fárasztó. A lány talán ezért nem is járt bulizni. Nem volt hangulata új emberekkel megismerkedni, most nyugalomra vágyott. Voltak és jól tudta,hogy lesznek az életében olyan időszakok amikor szüksége lesz újonnan megismert emberekre, mert alapjában véve szerette a társaságot. Most viszont nyugalmat akart. Le akarta zárni a fáradalmas éveket. A barátait nem bástyaként akarta felhasználni,akik megvédik és biztonsággal árasztják el, sokkal inkább mint a sírokon lapuló virágokként: Nem akarta elveszíteni őket, velük akart maradni, azonban tudta, hogy egy virág elhervadhat túl hamar is..így jól tudta,hogy ezeket a virágokat valaki olyan adhatja neki,aki valaha szerette és szereti most is, viszont túlságosan ragaszkodni sem akart hozzájuk, mert bármelyik pillanatban jöhet valaki,aki új virágot tesz a sírjára és ezúttal az a virág művirág lesz. A művirágok pedig köztudottan sokáig léteznek, viszont valójában sohasem éltek. Ekkor jött rá a lány,hogy nem szabad ennyit a jövőjén tépelődnie és nem szabad vizslatni a virágokat,hogy azok műk-e vagy pedig élőek. A lány csakis gyönyörűen virágzó barátságokat akart. Bizalmat. Tüske nélküli rózsákat.

Egy új tanév rengeteg változást ígérhet számára. Sok új tapasztalatot.

Minden esetre a lánynak kedve lett volna a tanév többi napján is ilyen pezsgő izgalommal ébredni. Viszont jól tudta,hogy ez nem lehet így..nem lehet minden reggel ugyanolyan, ahogy a rózsa sem ugyanolyan a tövisek nélkül...