"Laugh cures a multitude of ills"

Igen, hiszek abban, mint ahogy Audrey Hepburn is, hogy a nevetés a legtöbb gyógyír a legtöbb betegségre. Esküszöm, hogy ha a Disney csatornán nem adnák le délelőtt azt a két Sok szerencsét Charlie-t, akkor most már a síromban feküdnék, tizenhat fehér rózsával a fedelén...
Én most komolyan nem akarok itt nyavalyogni vagy éppen sajnáltatni magam, de rohadt szarul éreztem/érzem magam ezen a héten. Fincsi vírus egy kis hőemelkedéssel megfűszerezve, égő torokfájással a köretként és a legfrissebb összetevő a felszakadó, édes kis köhögés.
Félre értés ne essék, imádok éjjel-nappal az ágyikómban feküdni, zenét hallgatni, tv-zni, és iszogatni a finomabbnál finomabb teákat, de hidd el, hogy ez a dolog is időkorlátos! Három nap után sírva kötöttem ki, Anya ölében, azt kérlelve hogy valahogy(valami isteni erővel felruházva)-túl komolyan veszem az irodalmat ugye?- gyógyítson meg, hogy végre újra az átlag életembe csöppenjek vissza. Ami persze lehetetlen de álmodozni lehet, nem?
Furcsa hogy az az álmom, hogy a matekórán rettegjek, hogy mikor hív ki a táblához a tanár, gonoszan mosolyogva, elővéve a füzetét és azt mondván: Hogy ez sajnos egy elégtelen..vagy éppen T. Történelem tanár urunk fa viccei esetleg a tesiórákon való idétlenkedéseim a jelenlegi kívánságom. Merthogy igen, a betegség helyett néha még ezek is jobbak...oké,oké, komolyan nem akarok sajnálkozni!

ÁÁÁ most nézem ötös lett a törim. Köszönöm, ahogy te fogalmaztad a "szülinapi ajándékom" Bence.:)

Amúgy meg elegem van a suliból. 4 hét van még a szünetig. 4!! Ez tragédia. Egy kimondhatatlanul fájdalmas és keserves tragédia. Anya szerint túldramatizálom a helyzeteket és úgy fogom fel az életemet, mint egy szappanopera. Szerintetek is ilyen vagyok?

Én nem bírom ki még 4 hétig. 4 egész hét vagyis 20 tanítási nap-1 ugyanis, december 5: önismereti nap, vagyis nincs suli, de gyakorlatilag menni kell, csak nincs tanítás, úgyhogy 19. Ez így már nem tűnik olyan szörnyűnek, de ha számításba veszem a még elkövetkezendő 8 nap hétvégét, ami lehet, hogy megint csak kínlódással teli tanulás lesz, akkor megint csak a tragédia szó jut az eszembe..

Tragédia ide vagy oda, az életben minden napot ki kell évezni és nem negatívan gondolkodni, de azért nem is túl pozitívan, hanem realistán!

 Gute Nacht!

I change and the world change too..

Igazából elég sokat változtam az elmúlt hónapokban és ehhez a változáshoz, csak is önmagam kellettem, nem kellett a blog, sem a világ, sem senki sem. És kész.
Ha én változni akarok, ott legbelül, akkor azt először magamban kell tisztáznom. Éppen ezért nem is néztem Gossip G.-t az utóbbi hónapban, mert amíg néztem, valahogy kicsit másképp tekintettem a világra. És ez nem jó. Máshogy néztem az emberekre, mást kezdtem el fontosnak látni. Aztán egy pofon az élettől és ki kell rázódni ebből az álomvilágból. Nem minden olyan könnyen megoldható mint a sorozatokban, még akkor sem ha az egy bonyolult szappanopera. Itt kell élni és nem a sorozatokban.
Amióta pedig úgy érzem, hogy minden rendben van, újra elkezdtem nézni a G.G.-t. És szerelmes lettem Chuck Bassba. Tudom, hogy ez most totál nem függ össze az előtte írtakkal, de ez van, kijöttem a blogolásból úgy tűnik.
Igazából mindig is a barna szem-barna haj párosítású pasik jöttek be nekem. A kedves mosolyú, kissé elérhetetlen, kisfiús arcú csodabogarak. Olyanok, akik másoknak eszükbe sem jutnak. Vagy talán igen? Oké..hagyjuk.
De most egy ideje, főleg a "lelki megtisztulásom" óta nem kell nekem egyetlen egy pasi sem, nem kell senki sem, hogy kiegészítsen, megerősítsen, magabiztossá tegyen, az pedig végképp nem kell hogy utána a maradék önbizalmam is elröppenjen.
Boldog vagyok egyedül..na jó még sem mondanám, hogy boldog, csak vidám.Próbálom megtalálni az egyensúlyt önmagam és a világ között, próbálok nem eltévedni a ködös reggeleken és nem elsüllyedni a saját könnyeimben..


u.i.: Mindenki aki a blogomra téved és szereti a hihetetlenül igaz és érzelmekkel teli történeteket kattintson a barátnőm oldalára: http://ronaswords.blogspot.com/   Nem fogtok csalódni.:)