2013. augusztus 14., szerda

Teen Choice Awards 2013 - Beauty Blog

Ebben az évben mindenképpen megakartam nézni a showt, mielőtt írok a ruhákról, úgyhogy most egy kicsit késve írok.
Mint mindig most is egy színvonalas műsort láthattunk, a fellépők emelték a show színvonalát, a műsorvezetők-Lucy Hale, Darren Chris- pedig sikeresen és jól vezették a műsort. Sajnos nem tudom azt írni,hogy nagyszerűen, mert ebben az évben nem volt annyi poén és talán nem volt annyira dinamikus,mint tavaly Demi Lovato és Kevin McHale vezetésével.
Ami újdonság volt, hogy egy rekordot akartak felállítani, méghozzá a legtöbb egyszerre twerkingelő ember címszó alatt. Hogy ez a rekord kísérlet mennyire volt sikeres azt mindenki döntse el maga. Lucy és Darren próbálták felrázni a közönséget viszont a legtöbb tini meg volt illetődve(ami érthető) és nem mertek vagy nem akarták rázni magukat a kameráknak.

Na de jöjjenek a ruhák!

Mint tavaly most is Kat Graham volt az egyik kedvencem. Az biztos,hogy ő és a stylistja, tudnak valamit.
Kat az M Missioni 2013-as őszi kollekciójából választotta a csodálatos, gyönyörűen mintázott felsőt, amihez egy szexi bőrszoknyát vett fel.



A felső azért is egy különösen jó választás,mert a derék résznél a minták optikailag vékonyabbnak mutatják a derekat, így egy-két kilót "el-tudunk-sikkasztani", na nem mintha Kat-nek erre szüksége lenne.
Szintén piros pont jár azért- mert habár ezen a nyáron hódít a fekete szín- Kat egy olyan topot választott,amit feldobtak a különleges ombrés színátmenetes minták.


Kat Versace ékszereket és szintén Versace kistáskát választott az alkalomra, az elképesztő magassarkúja pedig a Lanvin kollekciójából származik.



A Vámpírnaplók színésznőjének fordásza és sminkese megint kitűnő munkát végzett. Kat loknijai különösen lágyak voltak és a hajszíne tökéletesen el lett találva. A tavalyi évhez képest merészebb sminket varázsoltak neki, mégsem volt túl sok az összhatás, bár a szemére egy kicsit több fehér szemhéjpúder került fel a kelleténél. Ha a szemzugba rakunk egy kis fehér szemhéjpúdert vagy fehér szemceruzával emeljük ki a területet, akkor optikailag nagyobbnak tűnnek a szemek, ám ha ebből túl sokat rakunk akkor mindenki a szemünkön lévő fehér maszatot fogja bámulni.
 Talán egy kicsit sok volt, talán csak a fotósok vakuja emelte ki a sminket, nekem Kat volt az egyik nagy kedvencem az est folyamán a kitűnő ruhaválasztás, a lenyűgöző haj és a csodás kisugárzása miatt. 5/5


Nina Dobrev választása szintén a kedvenceim közé tartozik. Egy J. Mendel topot és egy hozzá illő (szintén J.Mendel) nadrágot választott.


Nina Dobrev és a sztárok közkedvelt stylistja, Riawna Capri egy "Rock and Roll Princess Jasmine" hatású szettet szerettek volna elérni,ami véleményem szerint tökéletesen sikerült.
A mélyen dekoltált felső merész választás volt, de mivel máshol nem volt kivágott a ruha, így Nina stílusos és ízléses maradt.
A színésznő egy Devil Kroell táskát választott és Dolce & Gabbana cipellőket. Ékszerek terén sem esett túlzásokba mindössze egy Martin Katz gyémánt fülbevalót viselt.





Nina haját egy egyszerű lófarokba kötötték, néhány tincset lazán hullámosítottak, a frufruját pedig hosszúra hagyták és oldalra szárították. Smink terén mint mindig most is az egyszerűség mellett döntött. Műszempillákkal hangsúlyozták a tekintetét, az arca többi részét nem emelték ki,mindössze egy kis halvány rózsaszínes-lilás rúzst használtak.
Nina khmm Jázmin hercegnő tökéletesen választott mindenben. Kifogástalanul festett a TCA-n! 5/5


Nem csak Nina hanem Shay Mitchell is egy nadrágos szett mellett döntött.





A Pretty Little Liars színésznője irtó szexin festett a Jenni Kayne Resort egyberészesben. Shay sem egy színes nyárias szettet választott, ő is a fekete mellett döntött. Csak egy arany csillogó Jimmy Choo cipő volt,ami feldobta a szettjét.

Szintén az outfithez tartozott a színésznő haja, ami lágyan omlott a vállaira és mondhatni mindössze szőkés tincsei jelezték azt,hogy nyár van.


Nekem Nina Jázmin hercegnős megjelenése egy kicsit jobban tetszett. Nektek melyikőjük szettje tetszett jobban?



Holland Roden citromsárga Marchesa Notte csipkés ruhája szintén nyerő választás volt. A kék szőnyegen ő is bombázóként vonult végig.





Öröm szemeinknek végre egy igazi nyári ruhát látni, végre valami színeset és fiatalosat.
Holland Manolo Blahnik szandált választott és ügyesen egy fehér darabot, így a megjelenése nem volt túl sok, sikkes maradt.
Edie Parker kistáskát válaszott szintén fehéres-krémes színben és Holland egy gyűrűt és egy fülbevalót is választott még kiegészítőként.



Akárcsak Nina, Holland haja is egy hullámos lófarokba lett felkötve. Szintén egyszerű, de nagyszerű választás.
Számomra a Teen Wolf színésznőjének szettje egy nagyon kellemes meglepetés volt. Imádom!!!! 5/5


Demi Lovato, az est egyik fellépője punk stílusban jelent meg az eseményen. Az énekesnő egy fekete bőrnadrágot és egy szintén fekete blézert választott. A blézer alatt egy fehér felsőt viselt.




Demi egy pár extrém magassarkút választott,amivel nagyszerűen kiegészítette az outfitjét.
A gyönyörű énekesnő néhány ezüstös nyakláncot és arany gyűrűket viselt, illetve körmei ezüstös fényben csillogtak.




Nem hagyhatjuk szó nélkül Demi haját és sminkjét sem,hiszen végre egy vad 80-as évekbeli stílust is láthattunk az est folyamán.



Deminek szexi füstös szemeket varázsoltak és műszempillákkal tették még vadítóbbá a tekintetét. Ennek a nagyszerű sminknek az a titka, hogy az arcon más részt nem emelnek ki. A szájára egy kevés testszínű rúzst kentek és leheletnyi szilva színű pirosítót az arcra. 

Demi elképesztően nézett ki a TCA-n és csodásabban ragyogott mint valaha. 5/5


A legrosszabbul öltözött sztárok:

Cher Lloyd ebben az évben nem választott előnyös ruhát.




Fekete és arany ruhája nem csak hogy lógott rajta, de ízléstelenül nézett ki. Habár talán leplezni próbálta soványságát az énekesnő a csíkos ruhaválasztással, mivel az idei divatnak hódoló hasvillantós topot választotta ezzel pont hogy hangsúlyozta kóros soványságát.
Szintén szörnyű választás volt a hatalmas arany nyaklánc is. 5/1


Anna Camp egy csipkeszerű ruhában jelent meg a díjátadón, ám az összhatás valahogy nem stimmelt.
A kékes színű Emilio Pucci ruha nem emelte ki gyönyörű alakját és nem értem a hosszú ujjakat egy nyári eseményre.


Anna-nál azonban valamit legalább ki tudok emelni, mégpedig a gyönyörű szőke kontyot a feje tetején.
5/3


A fiatal színésznő,Ashley Benson szintén mellélőtt a választásával.  A Bec & Bridge topot egy Armani szoknyával párosította, magassarkút pedig Rachel Roy-tól választott.
Külön-külön nem lenne gond a darabokkal, így összerakva azonban mégsem mutatnak jól.


Én talán az Armani szoknya helyett választottam volna egy egyszerűbb darabot, esetleg leszedettem volna a felső fodros részt. A cipő színe viszont tökéletesen passzolt a szoknya színéhez, ezért egy kis piros pont jár.
5/2,5


Az est egyik fénypontja Rebel Wilson volt,aki a megnyert szörfdeszkájához egy vicces szörfruhát választott. A színésznő jelleméhez hűen öltözött fel humorosan és jó volt látni,hogy milyen magabiztosan érzi magát a sok S-es méretű koktélruhás színésznő, na meg Liam Hemsworth  mellett a színpadon.



Rebel imádnivaló vagy! 5/5


Néhány színész és énekesnő talán Cory Monteith korai és megdöbbentő halála miatt öltözött sötét és fekete színbe. A show alatt pár másodperces elsötétüléssel tisztelegtek a kiváló színész előtt, aki sokak példaképe volt. Cory kedvese Lea Michele szívszorító beszédet mondott,amikor átvette a kedvenc színésznőnek(komédia)  járó díjat. A színésznő nem sötét ruhában, hanem egy Cory feliratú nyaklánccal fejezte ki gyászát. Megjelenése mint mindig most is kifogástalan volt.




Nyugodj Békében Cory!


2013. május 26., vasárnap

I needed your love
I needed your time
When everything was wrong
You made it right
I felt so HIGH
I came alive
I needed to be free with you last night!

2013. április 27., szombat

"It's so good to love someone so much it hurts.I don't know how people survive this. Honestly,I don't."


Kinyitottam szemeimet,majd becsuktam őket. Lélegzetet vettem,majd kifújtam. Kinyújtottam kezeimet és elkezdtem bámulni az ujjaimat. Meglepetten tekintettem a világra. Mintha a levegő is megváltozott volna. Nem akartam elhinni hogy egyetlen ember ennyit változtathat az életemen. Ahogy a porszemek összekeverednek az oxigénnel és természetes összetevőjévé válnak a levegőnek,úgy nekem is természetes összetevőmmé vált ő. Vajon milyen a levegő por nélkül? Mi történne ha nem kellene a porolással vesződnünk minden héten, vagy a nagytakarításokon? A léleknek is kell nagytakarítás. Ekkor könnyeinkkel letisztítjuk porlepte lelkünket,szívünket. A könnyek tisztítanak, akárcsak a víz. Viszont ha túl sok víz van körülöttünk megfulladunk, az emberek így lesznek depressziósak..túl sok könny veszi őket körül. Túl sok sós vízcsepp. Ahogy ereink természetes tartozéka a vér, úgy lelkünk természetes része a könny is. A lélek ontja a könnyet, s mikor már az összes fájdalom és öröm összetolul, amikor már belül olyan elviselhetetlenné válik az a sok érzés, hogy már nem fér beléd, szemeiden keresztül, megjelenik az érzés. Szóval a tükör megtisztul?!

Nem hittem el hogy kezeimet fogja, hogy a teste melegét az én testem érzi,hogy szemeivel rám tekint,hogy csókját nekem adja,hogy ajkai engem érintenek. Ugyanakkor tudtam,hogy ezek azok a pillanatok,amikre már olyan régóta vártam.  Ösztönösen érzed,milyen az ha viszont szeretnek, amikor Anyukád kis korodban oltalmazóan megfogja apró kezeidet,amikor reggel befonja a hajadat és még a kósza szálakat is megszelídíti ..ezek olyan dolgok,amikre csakis az Anyukák képesek. De elérkezik az a kor,amikor már nem elég ez a szeretet. Szeretnéd,ha más is szeretne. Ha valaki megértene,ha valaki ott lenne melletted és megfogná a most már nagyobb kezeidet,aki kósza tincseidet cirógató ujjaival megszelídítené. Az embernek soha nem elég semmi. Csak vár és vár. Még több szeretetre, egy olyan szeretetre, amiben ő is adhat és amiben a szeretetből vissza is kaphat.
Megérte várni, megérte nem feladni.  Mikor ránézek tudom,hogy biztonságban vagyok. Elképesztő érzés biztonságban lenni. Mikor már-már elfelejted mit is jelent igazából a szó, jön valaki aki megadja azt a pluszt,amitől megérzed a szót..a hangzását, a jelentését, hogy miért pont ezekből a betűkből áll össze.  Hirtelen jön valaki aki törődik veled. Aki észrevesz a tömegben, aki meglátja a szemeid csillogását,aki elfogad olyannak amilyen  vagy. Az érzéseket tényleg nem lehet előre megtervezni. Hiába tűzöd ki a célt, hogy ebben az évben boldog/szerelmes/ elégedett leszel, ilyeneket egész egyszerűen nem tervezhetsz meg. Majd jön,hiszem hogy minden akkor jön,amikor megérsz rá,amikor  a lelked elég tiszta ahhoz,hogy befogadd a szeretetet,vagy épp akkor amikor kell valaki,aki a sok rossz közepette lemossa a koszt, a „port” a lelkedről.  Az életben a legjobb és a legrosszabb dolgokra nem számítasz..csak úgy jönnek. Rossz-jó,pokol és menny, boldogság-szomorúság,könny és könny. Az egyik nincs meg a másik nélkül és a könny az a dolog,ami abszolút semleges.  A könnynek csak te tudod az eredetét. Hiába határozzák meg hogy hány százaléka víz és hány százaléka más anyag..a való eredetét csak te tudhatod,mert a lelkedből jön. Boldogság? Szomorúság? Rossz vagy jó? Pokol vagy Menny? Csak érezz!

Kimondhatatlanul boldog vagyok.

2013. március 21., csütörtök

2013. 03. 21.

Tökéletesen kifejezi az utóbbi heteim hangulatát ez a vers, emelett pedig a költészet világnapja van, hátha valaki véletlen idetéved és legalább ezen a napon elolvas egy verset..

Ady Endre-EGYRE HOSSZABB NAPOK


Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.

Már hegyes karó minden óra,
Sötét vas-mázsák hullva, rengve
Verik a fájást a szivembe.

Tudom a kínnak múló sorsát
S olyan rövid volt egy nap eddig:
Víg elugrás bánattól kedvig.

Örülni is másként örültem,
Nemesebben, halkabban, jobban,
Holnapi könny a mosolyomban.

Szép, bölcs cserével cserélgettem
Kedvem torát és kedvem nászát,
E furcsa élet villanását.

Ma is tudom: huszonnégy óra
S rossz nap után már nem jön rosszabb,
Óh, de ez a nap egyre hosszabb.